Ötödik nemzedék
Az ötödik bogáncsos nemzedék (2008–2011)
1999 szeptemberében a Kisbogáncs csoportba jelentkezők száma meghaladta az ötven főt, ezért Lax Csongor és Szabó Ildikó oktatók irányításával megalakult az első Apróbogáncs csoport, ahova kiselemi osztályos gyerekek jártak táncolni. Mivel 2000 szeptemberében az Apróbogáncs csoportba jelentkezők száma szintén meghaladta az ötven főt, Kis Júlia és Vincze István oktatók irányításával megalakult az első Morzsabogáncs csoport is, ahova a kiselemi osztályos és óvodás korú gyerekek jártak táncolni. A 2003-as harmadik nemzedékváltásnál az addigi Apróbogáncsból Kisbogáncs, Morzsabogáncsból pedig Apróbogáncs lett, majd – elsősorban a két csoport tagjainak nagyjából hasonló életkora miatt – ez a két csoport a 2006-os nyári torockói VI. Kisbogáncs edzőtáborban egy Kisbogáncsként egyesült.
Az ötödik bogáncsos nemzedék 2008-tól képviselte a Bogáncs Néptáncegyüttest, oktatói Vincze István és Vincze Júlia voltak, akik 2009-ig Lax Csongorral és Lax Ildikóval együtt vezették a csoportot. Munkájukat 2011-ig még Barta Zoltán, Dénes Imola, Hencz Kinga Noémi, Könczei Csongor, Mikó Hajnalka, Szabó Emese és Török-Csingó Adorján segítették, vendégoktatóként pedig dolgozott velük Bárdos Réka és Marti Zoltán, Feketelaki Tibor és Székely Melinda, Jankó Szép István és Veres Otília, valamint Virág Endre és Virág Imola is.
Az ötödik bogáncsos nemzedék: Adorjáni Réka, Albert Dorottya, Albert Noémi, Balázs Szerénke Orsolya, Csete Elemér, Enyedi Tamás, Farkas Dávid, Ferenczi Attila, Gábora Attila, Gebefügi Renáta, Hadnagy Norbert, Horváth Henrietta, Horváth Renáta, Jakab Beáta, Jánosi Brigitta, Jánosi Imre, Kallós Julianna, Kolozsvári Alida, László Balázs, László Dorottya, Miklós Melinda, Minescu Melitta, Müller Márta, Nagy Ákos, Nagy Norbert, Nagy Renáta, Pálfi Beáta Dóra, Páll Dániel, Popovics Tünde, Részeg Róbert, Rostás Kriszta Tímea, Sándor Zsuzsa, Székely Rajmond, Tóbiás András, Tóth Erika, Tóth Márton, Túrós Klára, Vajas Albert és Veress Emese.
Kisbogáncsosként, apróbogáncsosként táncolt még: Bán Orsolya, Bodor Árpád, Bodor Judit Izabella, Bodor Kinga, Botha Tünde Kinga, Bozsa Andrea, Czakó Mónika Ildikó, Czégely Evelin, Csiszér Norbert, Csíki Botond, Dezső Andrea, Dezső Tímea, Farkas Ernő, Farkas Orsolya, Fodor Borbála, Fodor Róbert, Földvári Imola, Gál Kriszta, Gebefügi Szabolcs, Grabán Karola, Istvándi Ákos, Juhos Renáta, Karsai János Róbert, Király Alpár, Kis-Kalló Zsuzsa, Kispál Tímea, Kocsis Réka, Kőműves Andrea, Lakatos Aliz, Lakatos Orsolya, Major Ágota, Mátéfi Róbert, Molnár András, Müller Dalma, Paizs Brigitta, Palkó Eduárd, Panek Csenge Zsuzsa, Pataki Zoltán, Péter Annamária, Péter Brigitta, Pilbák Róbert, Pünkösti Gellért, Réman Zsófia, Sipos Sándor, Stir Judit, Strasszer Krisztina, Supiter Krisztián, Szabados Brigitta, Szabó Erika, Székely Tünde, Szép András, Szilágyi Ágota, Szima Réka, Szima Szabolcs, Ternei Péter, Török Attila, Tusai Réka, Ungur Enikő, Vajas Emőke, Varró Emese, Váradi Levente, Váradi Tibor, Venczel Klára, Veres Emese Enikő, Vér Norbert, Vladár Antal és Zsigmond Andrea.
Első apróbogáncsosként táncolt még: Barazsuly Szilárd, Barta Renáta, Bota Emese, Bota Zsolt, Budai Beatrix Tímea, Diósi Júlia Emese, Fóris-Ferenczi Hanna, Gombás Brigitta, Gothárd Edina, Grunzó Tímea, Győrffy Tímea, Istvándi Hunor, Kalló Enikő, Kallós Mihály, Kerekes Éva, Kiss Rebeka, Krisan Andrea, Kondrád Karola, Kun Orsolya, Kun Renáta Katalin, Márton István, Nenkov Norbert, Opris Norbert, Pál Beatrix Magdolna, Pállfy Kinga Tünde, Péter László, Purdek Bálint, Rácz Noémi, Sebesi Tündér Hripszimé, Szabó Emese Beáta, Szabó István, Szabó Tamás, Szalai Erika, Sztojka Lóránd, Tasnádi Botond, Török Zoltán, Varga Tünde és Varó Noémi.
Első morzsabogáncsosként táncolt még: Antal Imola, Berecki Csilla, Eke Zsolt, Kallós Tímea, Koblicska Csaba, Kocsis Réka, Magyarosi Ida, Nagy Berta, Prózsa Réka, Sipos Domokos, Szabó Csaba, Szalontai Helga, Tamás Emese, Tóth Tímea, Varró Szilárd, Vér Lóránd és Vér Szilárd.